V. Csepeli Orientális Táncfesztivál és Verseny

Neves zsűri, Értékes nyeremények, Különleges élmények

Izgalmas utazásra hívjuk az orientális tánc kedvelőit a hastánc ezerarcú világába! Fantasztikus tánccsoportok és fellépők fogadták el meghívásunkat, így a nézők egy este alatt megismerhetnek több stílusirányzatot, tradicionális és modern, kreatív színpadi produkciót. Garantáltan színes és vidám estére számítunk, sok-sok meglepetéssel! ;)

A rendezvény célja, túl azon, hogy vendégeinket elkápráztassuk, hogy a táncosok, táncműhelyek megismerjék egymást, egymás munkáját és együtt ünnepeljük közös szerelmünket az orientális táncot. :)

Az V. Csepeli Orientális Táncfesztivál és Verseny 2020. Május 16.-án kerül megrendezésre. A rendezvény átfogó és minőségi táncesemény, melyre az ország minden részéről érkeznek versenyzők és elismert táncosok, sőt külföldi sztárvendégek és fellépők jelentkezésére is számítunk.



Zsűritagok

Őszinte és szakmailag elismert csapat

A zsűri kialakításánál fontos szempontnak tartottuk, hogy szakmailag elismert, a hastánc színes világának több területéről érkező, zsűrizésben is komoly rutinnal rendelkező tagok alkossák, ezzel biztosítva, hogy a fellépőket megfelelő minősítéssel tüntethessük ki.




Helyszín és Időpont

Egy nap, ami csak a hastáncról szól

Ha azt gondolod Csepelen talán nincsenek csodás helyek, meg fogsz lepődni! Egy egész napot tölthetsz hastáncos ismerőseiddel, barátaiddal és mindenkivel aki vonzódik a keleti kúltúrához, így garantáltan el fog varászolni ez a nap.

Időpont: 2020.05.16 18:00

Helyszín: Budapest 1213, Szent István út 230.

A helyszín és az időpont változásának jogát fenntartjuk!

Nyeremények

Értékes felajánlások a támogatóktól

A verseny megálmodásakor egyik fő célunk volt, hogy kézzel fogható, értékes, különleges nyereményekkel és ajándékokkal értékeljük a résztvevőket, ezzel nem csupán egy kellemes napot és izgalmas fellépéseket élve együtt át, hanem a lehető legtöbb örömet és élményeket szerezve a táncosoknak.

Sokat köszönhetünk szponzorainknak, akik igazán kitettek magukért és hozzájárultak, hogy amit megálmodtunk meg is valósulhasson. A nyereményeket hamarosan megkezdjük feltölteni ide, érdemes lesz követni az eseményeket, mi már most nagyon izgatottak vagyunk. :)







Szponzorok

Akik teljessé teszik ezt a különleges napot


Szponzoraink bemutatását hamarosan megkezdjük és a számos, értékes nyereményekre is hamarosan fény derül. Részletekért látogass vissza oldalunkra később vagy kövess minket facebook oldalunkon, ahol minden aktuális és érdekes információ elérhető. Érdemes, hiszen sok meglepetésre és különlegességre számíthattok!



Nevezési díjak







2020.03.31-ig:
Szóló: 4,000 Ft/fő
Csoport: 3,500 Ft/fő



2020.05.03-ig::
Szóló: 4,500 Ft/fő
Csoport: 4,000 Ft/fő







A regisztráció a nevezési lap leadásával, valamint a nevezési díj kiegyenlítésével és a fellépő szám megküldésével válik érvényessé!

A nevezési díj megfizetésével kapcsolatban kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot.

A nevezési díjak visszatérítésére nincs lehetőség.



Csepeli Orientális Táncfesztivál Gála

Fantasztikus táncművészek, elkápráztató előadásai!

A Gálán neves hastáncművészek sora varázsolja el egyedi személyiségével és stílusával minden kedves nézőnket. Színes, látványos, a hastánc stílusok számos irányzatát bemutató produkcióval teszik igazán átfogóvá, élményekkel gazdaggá a gála teljes egészét.

A gálára szeretettel várjuk a tánc szerelmeseit!






Gála jegy árak:

A rendezvény helyiségének limitált befogadóképességére tekintettel érdemes mihamarabb jegyet foglalni, ráadásul elővételben kedvezőbb áron!



2020.05.15-ig: 2,200 Ft/Fő



2020.05.16.-án, a helyszínen: 3,000 Ft/Fő



Mindent a versenyről



A versenyen számos kategóriában indulhatnak táncosok, így mindenkinek lesz lehetősége megmutatni és megméretni magát, de a lényeg, hogy érezd jól magadat, hisz a tánc felszabadít.

Az alábbi kategóriákban tudunk elfogadni nevezéseket:


Oriental
Modern és klasszikus raqs sharqi, mejance, tarab, klasszikus beledi, oriental dal


Folklór
Saidi, khalighi, shaabi, debke, shamadan, hagalla, fallahi, melaya, tunéziai, Iraqi, ghawazi, núbiai


Fantázia / Fúzió
Minden más, ami nem sorolható bele az első két kategóriába.
Ide tartozik a dobszóló, valamint az eszközös táncok is, mint pl: izisz szárny, legyezőfátyol, veil poi, poi, kard, gyertya, legyező stb.
A koreográfiáknak legalább 50% arányban kell tartalmaznia hastánc elemeket!


Törzsi
Amerikai Törzsi és improvizációs törzsi stílus , valamint törzsi fuzio.






Korosztály szerint


Gyermek (13 évig)

Junior (13-17 évig)

Felnőtt I. (17-28 évig)

Felnőtt II. (28-40 évig)

Senior (40-50 évig)

Dáma (50 év felett..)






Kategóriák résztvevők szerint


Szóló

Duó

Kis csoport (3-4 fős létszám)

Nagy csoport (5 tánco feletti létszám)






Időlimit


Gyermek kategóriában: max 3 perc (+10mp túllépés megengedett)

Felnőtt szóló: max 4 perc (+10mp túllépés megengedett)

Felnőtt csoport: max 4 perc (+30mp túllépés megengedett)


A verseny szervezője a produkcióhoz használt zenei anyagok jogdíjaiért semmilyen felelősséget nem vállal!






Kategóriák besorolás szerint


Kezdő: 1-2 éve táncol, nem rendszeres fellépő, nem tanít és versenyen még nem nyert helyezést (csoport esetében nem táncolhat az oktató).

Középhaladó: több, mint két éve táncol, fellépési tapasztalattal rendelkezik, döntő helyezést már ért el kezdő kategóriában, rendszeresen nem lép fel, nem oktat. (csoport esetében nem táncolhat az oktató)

Haladó: rendszeresen fellép, van színpadi rutinja, versenyen már ért el helyezést az előző kategóriákban.

Profi: rendszeresen fellép, versenyen már többször is ért el helyezést. Ebben a kategóriában felléphet a csoporttal az oktató. illetve profi táncos.






Értékelés, pontozás

Az értékelést 1-től 10-ig pontozhatják a zsűri tagjai. Természetesen saját tanítványt illetve csoportot zsűri tag nem fog pontozni, itt százalékosan kerülnek pontozásra a nevezők!


Értékelési szempontok:
smink, haj, megjelenés, ruha, egyéniség, kisugárzás, technikai tudás, kar- eszközhasználat, stílusismeret, színpadi ismeret, tér és irányhasználat, közönséggel való kommunikáció, kategóriának megfelelő kosztüm és zeneválasztás, koreográfa szerkezettsége, csoportoknál térforma, ritmika, térbejárás, összkép, összhatás, szólónál előadásmód, stílusjegyek.

Minden résztvevő mínősítést kap egy bizonyos százalékig!
Mindenki kap oklevelet aki mínősítést ért el!
Arany, Ezüst, Bronz és maximum pontszám esetén GYÉMÁNT!

Mivel ez a verseny leginkább a színvonalra törekszik és arra, hogy valóban érezze mindenki a megmérettetést, így az idei évben a következő százalék szerint kapják a versenyzők a mínősítést:
70%-80% között Bronz Mínősítés
80%-90% Között Ezüst Mínősítés
90%-100% között Arany Mínősítés
100% Maximum pontszám esetén GYÉMÁNT Mínősítés!!!






A fent említett leíras vonatkozik a törzsi kategóriára is!

Egy versenyző nem indulhat ugyanabban a kategóriában, mint pl: profi és amatőr. (szólóban és csoportban sem!)


Verseny belépőjegy ára: 1000,-Ft/fő

Kombinált jegy ára, ami vonatkozik az aznapi Gálára és az egésznapi versenyre: 2700,-Ft/fő

Felkészítő tanárnak a belépés ingyenes a Versenyre!





A rendezvény szervezéséről



A rendezvény szervezői csapatát különböző területről érkező szakemberek segítik, mint például grafikus, dekoros, fotós, videós, marketinges, sminkes stb. és igyekszünk minden részletében tökéletesre hangolni, hogy minden résztvevő és vendég igazán kellemesen érezze magát és élményekkel teli nappal lephessük meg mindannyiunkat.

A Fesztivál megálmodója és főszervezője Tóth-Czirják Alíz Liza.
Az ő kezében futnak össze a szálak, így álljon itt az ő bemutatkozása, hogy ezzel is közelebb kerülhessünk egymáshoz, hiszen a barátságos és családias hangulatnál nincs jobb. :)

2007 óta foglalkozom komolyabban az orientális tánccal a hastánccal. Ebben az évben iratkoztam be a Mahasti Hastáncoktató képzőjére, valamint Czvetkó Anettnek a hastánc óráin vettem részt. Olyan táncosok workshopjain voltam az iskola szervezésében, mint pl: Szmolinka Eszter – Mahasti, Schäfer Katalin, Nieto Mercedes, Győrffy Katalin Wollner Márta – Shaba, Komáromi Judit – Nese, Joós Judit, Seres Zoltán, Inancsik Kinga, Haasz Balázs, Monitta és Gábor. Iskolán kívűl szerencsém volt tőlük is tanulni: Vitális Anna, Jillina, Serena és Hossam Ramzy, Saide, Ozgen, Farah Nasri, Karim Nagi, Samir Mebarak, Yousry Sharif, Mohamed Shahin, Nour és Yasser Alswery, Aziza, Tito, valamint Bakó Gábor jazz óráin is részt vettem. Magyarországon illetve Angliában is tanítottam csoportokat. Én vagyok a Csepeli Orientális Táncfesztivál megálmodója amely 2015 óta segít mégjobban népszerűsíteni kerületünkben a hastáncot. Szerencsére a rendezvény már-már országosra nőtte ki magát és ha lehetőségem van rá akkor a Fesztiválra mindíg hívok külföldi oktató is. Ezen kívűl több jótékonysági estet is szerveztem már, ezek közül szeretném kiemelni az Alice Bellydance Jótékonysági Estet amely minden évben a Csepeli Mozgássérültek Önálló Egyesületét támogatja. Jelenleg a Szívvel-Lélekkel Stúdióban és Csepelen a Szabó Magda Közösségi Tér Művelődési Házban tartok órákat, valamint a Dunaharaszti Hastánciskolában helyettesítek. :)




Scroll to Top